41) Vegyesek. 442. illatos mosdó-por.
100 grm violagyökérpor,
200 grm árpa-liszt
300 grm rizs-liszt és
400 grm mandola-korpát jól összevegyitünk, átszitáljuk,
50 grm tisztított széksót 50 csepp lavendula- és
20 csepp rózsaolajat adunk hozzá s az egészet ismételten
jól összevegyitjük és jól eldörzsöljttk. 443. Jégkészítés.
Egy cserépfazékba 100 grm kénsavat és 50 grm vizet
kell önteni, aztán 80 gramm kénsavas szódat adni
hozzá. E keverékbe egy vizzel telt másik edényt állítunk,
befödjük és az egészet ide-oda mozgatjuk, hogy a-fagyasztó lé mozgásban
maradjon. Néhány perez múlva a kisebb edényben
levö viz jéggé fagyott. A fagyasztó-folyadékot
többször is lehet használni. 444. A Graham-kenyér készítése.
A megtisztított búzát durván megöröljük
jó formán csak megdaráljuk és ezt a korpás
anyagot langyos vízzel, élesztö, kovász és
só nélkül tésztává gyúrjuk,
azután körülbelül egy órán át, nem
nagyon erösen fütött sütöketnenezében megsütjük. 445. Házi szalámi készítése.
Vagdaljunk össze igen finomra öt kiló sertéshúst,
két és fél kiló marhahúst, két és
fél kiló juhhúst, két és fél kiló szalonnát,
keverjünk közé 12 fej finomratört fokhagymát,
egy kávés csésze fekete borsot, ugyanennyi szegfüborsot,
mind finomra megtörve, azután az egész tömeget sózzuk
meg, amennyire szükséges, akkor dagaszszuk vagy félóráig
az egész keveréket, mig habos lesz. Ekkor tömjünk bele
jól tisztított vastag marhabélbe, ezután állítsuk
bele olyan vizbe, amelybe sót, fokhagymát s egy kis salétromot
kevertünk, ugy, hogy a viz a szalámit egészen ellepje. itt
48 óráig engedjük ázni, azután pedig kivéve,
két napig szellös helyre akaszszuk fel s miután itt megszikkadt,
tegyük fel a füstre, ahol ha kellöleg mefüstölödött,
készen van az ízletes háziszalámi. 446. Kitünö mustár készítése.
6 kiló jó édes mustot czinezett rézüstben
negyed óráig fözünk s az idönként képzödött
habot leszedjük. Ezután apródonkint egy porozellántálban
levö 2 kilogrm finom mustárliszt, 7 gramm törött koriandermag és
3 gramm törött koriander magból készült vegyülékre öntjük
rá s mindaddig keverjük, mig egynemü pépet nyerünk.
A még meleg keverékbe 5-6 darab jól meghámozott és
megmosott egész darab tormát teszünk s a tálat tiszta
kendövei beborítva, bekötjük. Néhány órai állás
után, midön a tömeg kihült, kiszedjük belöle
a tormát s a kész, jóizü és erös mustárt
jól zárható edényekbe öntjük. 447. A tojás-konservek.
E konservek készítése egyszerü. A tojás széttöretik
s vagy egész tartalma, vagy pedig részei habképzés
nélkül egyenletesen összekavartatnak. A folyadék ezután
sima aczéllemezekre öntetvén, a szárítóba
jut, hol meleg és száraz légvonatnak kitétetvén,
a keményedö tömeg idönkiut megfordittatik. ily módon
vagy táblácska-, vagy poralakban száritható a tojás
tartalma, mely végül jól elzárt pléhszelenczékben
kereskedésbe jut. A tojás-konservek évekig eltarthatok,
használatuknál a világos sárga por háromszor
annyi hideg vizzel, mint a saját teriméje, összekavartatván,
emulsiót nyújt, melynek olyan az ize, szaga, mint a friss tojásnak,
csakhogy valamivel kevesebb habot vet. Azért oly esetben, midön
a habnyerésre fektetünk súlyt, némi friss tojásfehérnye
adandó hozzá. Nagy városokban, kivált a téli
hónapok alatt, a tojáskonservek iránt méltán
kereslet támad, de nem szenved kétséget, hogy utazók,
katonák, tábori kórházak igen nagy hasznát
vehetnék, mert kevés helyet foglalnak, könnyen szállíthatók és
eltarthatok. 448. Derítö-por.
Bor, likör, eczet stb. tisztítására.
30 kiló albumin, 300 gramm borkösavas nátron, 500 grm timsó és
70 kilogrm klórammonium. Használat elött a deritöport
levés forró vizben feloldjuk s csak azután tesszük
a folyadékba. 449. Jó sonka-pácz.
10 kiló húshoz vegyünk 1 kiló sót, 46 gramm
salétromot, ugyanannyi sárga czukrot és 6 liter vizet.
Természetesen a bepáczolandó hus mennyiségéhez
képest, ilyen páczot a mondott arány szerint többet
vagy kevesebbet készitünk, felforraljuk s midön kihült,
a dézsába rakott húsra öntjük, arra vigyázva,
hogy a pácz a húst egészen befödje. A 3 kilósnál
nagyobb darabok vagy 6 hétig maradnak a páczban, az apróbbakat
azonban hamarabb kiszedjük. 450. Motesíczky-féle sonkapácz.
igen kitünönek mondják ezen sonkapáczolási módszert.
Négy nagy sonkára vegyünk két maroknyi sót,
8 darab megtört koriandrumot, ugyanannyi borókamagot, egy kevés összevagdalt
fokhagymát s két lat tört salétromot; ezeket jól összekeverve,
dörzsöljük be vele a sonkákat, rakjuk dézsába
s hagyjuk igy egy éjszaka. Másnap azután 1 kiló sót
forraljunk fel 8 liter vizben s miután ez lehült, öntsük
le vele a sonkákat egy dézsában s tiszta kövekkel
nyomtassuk le. 451. Kályha-fénymáz i.
210 dekagrm benza-gyantát 180 dekagamm storaxot s 30 dekagramm ladanum-gyantát
porrá törünk, azt 20 dekagrm terpentinnel elvegyitjük,
edénybe tesszük s ezt ismét más, forró vízzel
telt edénybe tesszük s addig hagyjuk benne, mig az anyagok elolvadnak.
Ha a keverék már egészen folyékony, szegfü és
lavendula-olajat, mindenikböl 15 grammot s 10 dekagrm preparált
fekete elefántcsontot s 20 grm peruviai balzsamot adunk hozzá s
miután mindezt jól elvegyitettük, pecsétviaszforma
rudakat alakítunk belöle. Csomagolása papirosba történik. 452. Kályha-fénymáz ii.
70 dekagrm storaxot, ugyanannyi benzagyantát és ladanum-mézgát,
20-20 dekagrm sárga gyantát és tömjént, 50
grm folyékony benzét enyhe melegnél öszszeolvasztunk.
Ehhez még 5-6 dekagrm szegfü, czédrus, lavendula és
bergamói olajat adunk s 90 gramm peruviai balzsamot. Ezen, még
meleg tömegböl hosszúkás kerek rudakat alakítunk,
melyeket ha kihülnek, széntüz felett gyorsan forgatvan megsimitunk.
Papírba takarva csomagoljuk.
Jegyzet: Ha ezen rudakat a meleg kemenczén végighuzzuk, kellemes
illatot árasztanak el a szobában. 453. A száj kellemetlen szaga ellen.
1 liter vízben feloldunk 1 gramm félmangánsavas kálit.
Ezen halvány violaszinü átlátszó folyadékkal
kell a szájat öblögetni. 454. Szurok boros üvegek légmentesítéséhez.
1 kilo sárga viaszt 125 deka kolofoniumot és 120 deka fehérszurkot
megolvasztunk s a megolvadt anyagban a palaczkok nyakát megforgatjuk. 455. Fekete-szurok borospalaczkok elzárására.
2 rész sárgaviaszt, 4 r. kolofoniumot, 4 r. szurkot és
1/2 r. gummilakkot összeolvasztunk s a megolvasztott tömeghez égetett
elefántcsontot adunk. 456 Vörös-szurok
Ugyanez, csakhogy az égetett elefántcsont helyett szinezésre
vörös okkert használunk. 457. Sárga-szurok
Szinezésre chromsavas czinket használunk. 458. Kék szurok
Szinezésre borlini kéket használunk. 459. Zöld szurok
Szinezésre 1 rész berlini-kéket és 2 rész
chromsavas czinket használunk. 460. A lámpaláng fényének erösítése
Minden liter petroleumba diónyi nagyságu kámfort teszünk,
miáltal a petroleum sokkal nagyobb fénynyel fog égni. 461. Kítünö chinai tus
Kajszibaraczk-magokat a kemenczében szénné égetünk;
a széndarabokat kihülésük után mozsárban
finom porrá törjük s a port fátyolszitán átszitáljuk.
Az átszitált szénport esövizzel és arabgummi
oldattal mozsárban nagyon finom tésztává dörzsöljük
s aztán kevés pézsmát adunk hozzá. A tésztanemü tömeget
vizfürdö fölött bepárologtatjuk. A bepárologtatás
folytán sürüvé lett tömegböl négyszögletü rudakat
formálunk, egy ércznyomóval chinai irásjegyeket
nyomunk belé, a rudakat megaranyozzuk s a levegön megszáritjuk. 462. A szölömagból olajat készítení
Egy hires franczia szölész azt mondja, hogy a szölömagból,
mely különben sok helyen haszontalanul ott vész, sok és
jó olajat lehet késziteni, nevezetesen minden 100 kilo mag 10
kilo olajat ad. Az olajkészités módja a következö:
az elöbb jól megszáritott szölömagot jól összezuzzuk
s akkor 10 liternyi ilyen zuzott magra 25 liter vizet öntve, ezt a keveréket
folytonos kavarás közben erösen melegitjük, mig csak észre
nern vesszük, hogy olajat kezd izzadni. Ekkor rögtön sajtóba
tesszük a tömeget és kisajtoljuk. Az igy nyert olaj szép
sárgás szinü, teljesen szagtalan és asztali czélokra
is jó, csak az a baja, hogy nagyon könnyen megavasodik. 463 Kítünö mosószer
5 kilogramm jó mosószappant apró darabokra vágunk és
3 kilogramm szódával 10 liter forró vizben felolvasztunk.
Mikor a folyadék egészen feloldódott 1 és 1,5 kilogramm
terpentinszeszt, 80 deka szalmiákszeszt keverünk belé s
1-1 liter ürtartalmu üvegekbe töltjük. Ezen szerböl
egy liter, 350-400 darab ruha kimosásához elegendö.
Használati utasitás: Egy nagy kádba annyi melegvizet öntünk,
a mennyi a kimosandó ruhanemüekhez szükséges. Most
tekintetbe véve azt, hogy 1 liter mosószer 350-400 darab rahanemü kimosásához
elegendö, a mosásba kerülö ruhák mennyisége
arányában öntünk e folyadé-ból a vizbe,
a metyet a beöntött vegyülékkel jól össze-keverünk.
A fehérnemüt ezen vizbe kell áztatni és 24 óráig
benne hagyni, azután elöször szappan nélkül ezen
léböl kimosni, kifözni és két vizben öbliteni.
igy a ruhából minden szenny és zsirfolt eltünik s
oly fehér lesz mint a hó, különösen ha künn
a levegön szárad. Kékitéshez indigógolyó használandó,
mely forró viz-ben lesz feloldva. 464. Kékítö-papiros
Fehérnemüek kékiíésére.
Erös enyvezetlen papirost az indigokarmin tömör oldatában
jól megáztatjuk, azután a papirost megszáritjuk. 465. Tengely-kenö
Fél kilo közönséges szódát 4 liter vizben
feloldunk s az oldathoz 3 kgrm faggyut, 6 kgrm pálma-olajat adunk. A
tömeget 70° R-ra felhevitvén, kihülésig keverjük. 466. Szekér-kenö
10 rész köszénkátrányt, 10 rész faggyut
s ugyanennyi szurkot összeolvasztunk s kész a legjobb szekérkenö. 467. Savanyu-káposzta
Mint kereskedelmi czikk.
A jó savanyu káposzta készitése a következökép
történik. A káposztafejek eltevés elött pár
napig szellös helyre rakatnak, hogy némi vizet párolgassanak
el, azután minden tisztátlan levelet eltávolitva, felvágjuk
a fejeket, a torzsát kivágjuk és az egészet megmossuk,
káposztát pedig finomra felvágatjuk. A gyalulás
után jól tisztitott edénybe rakjuk el a, káposztát
ugy, hogy az edény fenekét tisztára meg-mosott levelekkel
rakjuk ki, erre egy réteg gyalult káposztát hintünk,
esetleg kömény vagy boróka maggal, azután 1 - 2 marok
sóval behintjük, mire ismét egy réteg levél
jön, mindaddig mig az edény megtelt. A só meny-nyiség
20 literenként 100 grammot tesz ki. Minden réteget erösen
le kell taposni. Megtöltvén az edényt, befedjük, a
felületre jól megmosott szép leveleket rakunk, azután
a fedöt rátéve, nehéz köveket teszünk rá,
ha nem sajtoljuk. Néhány óra mulva rendesen a felsö födél
fölé viz sajtolodik ki, ami ha nem történik meg vizet
kell hozzáönteni annyit, hogy a fedöt 6 cm-re borítsa.
Három vagy négy hét mulva a káposzta használatra
aikalmas. Már az erjedes alatt tanácsos a folyadék felett
képtödö gombaréteget idöröl-idöre eltávolitani.
Az erjedés befejete után a levet lemerjttk, az edényfedöt és
a követ tisztára lemossuk, a felületre rakott káposzta
leveleket eltávolítjuk és egy megfelelö nagyságú vászonruhával
letakarjuk, a fedöt és a köveket ismét felrakjuk, minek
megtörténte után ismét annyi sós vizet öntünk
fel, mint azelött. E tisztitási eljárás mindannyiszor
ismétlödik, ahányszor az edényböl káposztát
veszünk ki, de legalább is minden 8 napban meg kell történnie
amikor a vászonruhát újjal cseréljük fel.
ily eljárás mellett a legutólsó részlet
káposzta is oly jó lesz, mint az elsö volt. Végre
ajánlatos nem igen nagy edényt használni, mert így
a káposzta hoszabb ideig eláll. 468. Szappanfözés,
10 kilo oltatlan meszet egy edényben vizzel megoltunk, azután
20 kilo kalczinált szódát, majd folytonos keverés
közben 100 liter forró vizet teszünk bele. Az edényt
melyben a lugot készitetíük, befedjük s más
napig állani hagyjuk. Erre a tiszta lugot az edény aljára üllepídett
tömegröl óvatosan lehuzzuk, a maradékra pedig 40 liter
vizet töltünk. Most a tiszta lugot 30 kilo ürüzsirral vagy
15 kiló faggjuval egy üstbo tesszük és azzal 6 óráig
fözzük. Mihelyt a tömeg forrni kezd, a tömeg forrni kezd,
a folyadékhoz 1,5 kg konyhasót adunk s azzal is fözzük
egy fél óráig, mire a szappan kész. 469. igen tartós járda készítése
Kiíünö és olcsó talajt folyosók, pinczék, üvegházak
stb. számára ugy készithetünk, ha szitált
köszénhamut és oltatlan meszet egyenlö részekben
jól összekeverünk, azután pedig vizzel maltert csinálunk
belöle, és .3-4 ujijnyi vastagon kenjük az illetö helyre,
de ezen tömeget rögtön el kell simitani simitó fával,
mert hamar megkeményedik. Ha azt akarjuk, hogy vizhatlan legyen, akkor
még egy rész czementet és homokot kell közé keverni.
igen czélszerü, ha az ille ö talajra elöbb kavicsot hintünk és
azt leverjük, azrán vonjuk be a leirt anyaggal. 470. Víz alatt keményedö czement
25 rész vasmentes kvarcz, 25 rész vasmentes krétapor,
2,5 rész szóda vagy hamuzsir oldatával összegyurva,
téglaalakuvá idomittatik. A tóglák megszáritva, íhér
izzó höben kiizzittatnak s kihülés után megöröltetnek. 471. Fejkorpa ellen
]00 gramm kölni vizet és 50 gramm boraxot 1 liter destillált
vizzel összekeverünk.
Használati utasitds: A fejbör naponta ezen folya-dékkal,
egy kis szivacs segitségóvel erösen bedörzsölendö. 472. A borjak koszossága ellen
1000 gramm zöld szappan
1000 gramm borszesz
500 gramm kénvirág
500 gramm fakátrány és
125 gramm porrátört krétából kenöcsöt
készitünk.
A koszos helyeken képzödött varrt friss repcze-olajjal kenjük
be, hogy megpuhuljon, majd langyos szappanos vizzel és kefével
jól lemossuk, azután a fenti kenöcscsel szintén kefe
segélyével jól bedörzsöljük. Egy hét
mulva lemossuk ezt meleg szappanos vizzel. Ezalatt a borjut jól letakarva
kell tartami, hogy ne nyalhassa magát. Ha a baj nagyobb, akkor a bekenést
ismételni kell. Az esetben, ha a kosz egyes ritka foltokon mutatkozik,
csak ezeket és környéküket kell bekenni, máskülönben
az egész testet. 473. A malaczok köhögése ellen
50 gramm porrátört édesgyökér,
50 gramm porrátört ánizs és
50 gramm mézböl keveréket kószitünk.
Ezen keverékböl naponta egy diónyi nagyságut kell
a köhögös malacz nyelvére kenni. 474. Az üveg elmetszése
Üveget igen köimyen elmetszhetünk ugy, ha egy szál kenderfonalat
beitatunk terpentinnel és azt ott feszitjük vegig az üvegen,
ahol éppen elmetszeni akarjuk. Midön ez igy megvan, akkor meggyujtjuk
a terpentines fonalat s midön az elégett, akkor az üveg azon
részét, minél hidegebb vizzel leöntjük, vagy befecskendezzük,
amre az üveget gyenge nyomással is szépen el tudjuk választani.

|